Valóságmásolatok között. Útinapló
Fausztina és Andrea nővér Hallstatt környékén
Mottó nélkül
(autópályakert)
A hátsó ablakban a kelő Nap vörösével indulunk. Szokás szerint késve egy kicsit. És nem
csalódom, a varjak már az út mentén, a fűben bogarásznak.
A védőkerítésen túlról egy agancsos lény néz vissza, szemében kedvesség, jó utat kíván.
A halott sünök már nem üzennek semmit. De azért tudom, ha újra-
kezdeném az életem, kertépítő lennék
az autópályák mellett.
(határjárás)
A határon átjutni még mindig ugyanaz a furcsa érzés gyomortájon, hiába nem kell
megállni, csak lassítani.
Látni lehet még a régi világ elhanyagolt és elhagyatott ellenőrzőbódéit, ahol egyedül az
idő áll meg egy kicsit.
Milyen furcsa, hogy így hagyták,
talán emlékeztetőnek.
(hollókarók)
Kilométereken át húzódnak a szőlőültetvények. Az egyik nagyobb ültetvény elején,
minden kezdő szőlőkarón, ül egy holló.
Ha nagyon figyelsz és gyanakszol, hogy azért az osztrák, jól nevelt hollókhoz képest is
túl szabályoson ücsörögnek,
jössz rá,
nem igaziak.
(erdeipadozás)
A szántóföld közepén, a semmiben szinte, van egy minierdő. Néhány fa csupán, épp
lombozódnak már, és cseppet sem fiatalok. Ebből sejthető, hogy jól be-
árnyékolják majd az alattuk szépen rendben tartott fapadot. Találgatom csak, hogy
kinek is készülhetett. A semmi közepén. És arra jutok, a helyi traktoros
készítette magának, hogy ott egye meg ebédidőben a szendvicsét. És talán le is dőljön
kicsit. Nem tudom
biztosan, de nekem
lenne hozzá kedvem.
(gyóntatólétra)
A régi templom előtt a völgyben még hó van. A templom ajtaja nyitva, de bent hidegebb
van. A szenteltvíztartóból alig folydogál az áldott lé,
félig fagyott. Hiába van kint 23 fok, dideregve húzom fel a mellény cipzárját nyakig, de
így is feltűnik, hogy a mellékoltárkép nagyon ismerős.
Raffaello Sixtusi Madonnája függöny, felhők és angyalfejek nélkül. A főhajóban pedig
egy El Greco-Krisztus próbálja elhitetni velem, hogy igazi.
Gyanakszom már. Furcsa sziluett rajzolódik ki az elhagyatott gyóntatószék homályos
üvegén át. Benyitok óvatosan,
de csak egy létra az, ahogy
az ég felé nyújtózkodik lustán.
(képeslapháttér)
A hegy tetején áll az alpesi fogadó, alatta legelő. Legelőször is az a feltűnő, milyen
mélységesen zöld. Egy nyomsávon lehet feljutni. Ha jön valaki
szemben, vissza kell tolatni addig, ahol mindkét jármű elfér. De mi van, ha egy traktor
jön épp szemben? Na, akkor felhajt a dombra, majdnem függőlegesen, megoldja.
Nyugodtan. Itt senki sem ideges, talán a hegyek teszik, sziklásak és havasak, és több
ezer méter magasak. Ilyen csúcsokat csak formatervezők találnak ki. Vagy Isten.
A természet, ahogy több ezer évig kísérletezget, hogy is állna legjobban a hegynek a
hósipka vagy a csupasz, fedetlen sziklaszirt. Mindezt úgy, hogy a teraszról
a lehető legtökéletesebb képet nyújtsa, keretek nélkül, határtalanul, beleveszve a síkba,
hiszen nincs semmi, ami kizökkentsen, se másik ház vagy fogadó.
Csak a látvány
csupasz meztelensége.
(teliholdég)
Éjjel felébredek arra, hogy világos van a szobában. Kidőltünk, nem kapcsoltuk le a
villanyt. Így maradt. Nem húztam el a függönyt, reggel az ágyból is látni
lehessen a napfelkeltét a hegyek felett. De egyelőre fasírtsötét van. Mindenhol. Csak a
szobában ég villany. A telihold, ahogy benéz éppen e szűk térbe, bevilágítja.
Annyira felzaklat,
alig tudok visszaaludni.
(nappalihold)
Hajnalban egy őzgida téved a fogadó előtti legelőre. Bóklászik, eszegeti a füvet, engedi
magát fotózni az emeletről. Nem fél, még a fényképezőgép pittyegése se zavarja,
ahogy A. nővér ráközelít, óvatosan kisétál a képből. Egyedül marad a nappali Hold a
legmagasabb hegycsúcs felett, hogy önmagát pár percig az ámulásnak
és a fotózásnak adja át. A teraszon
didergőknek. Vége a böjtnek.
(feltámadásnyugalom)
A stájer vadász, vállán puskájával, lassan lépked a magasles felől az autója felé. Mit
remélt elejteni húsvét vasárnapján, szikrázó napsütésben délután négykor. Ki tudja,
mi jár embertársaink fejében és lelkében olykor? Vagy a sajátunkban. Ezért meg is
állunk Melkben, de csak sétálunk egyet a kertben, mint mindig. A mellékhajóban
meglátogatjuk a falevelekkel benőtt feszületet. Nem ma született, lassan fel kéne
támadnia, szerintem. Jól áll, jól állunk, néhány óra és otthon vagyunk. Viszont
a monostorral szemben van egy másik kolostor, az autópálya túloldalán, amit eddig
sosem vettem észre. Egy jóval szerényebb. Biztosan ott laknak a mai szerzetesek,
hogy a szemközt láthatóból megéljenek valahogy. Nyugodtnak tűnik, biztosan
imádkoznak épp. Nem kell sietni, feltámadásra
otthon leszünk
mi is.
(Borítókép: Pixabay)
(Megjelent az Alföld 2019/12-es számában.)
Hozzászólások